Abban a szerencsés helyzetben vagyok gyerekkorom óta, hogy a rendszeres húsfogyasztás része a mindennapjaimnak és számos pozitív emléket és érzést társítok húsételek fogyasztásához, legyen az a vasárnapi rántottcsirke, vagy bolognai spaghetti, hogy csak a leggyakrabban fogyasztottakról beszéljek. Most mégis a húsfogyasztás csökkentése mellett fogok érvelni.

Ugyanis egyre melegebb van odakint, több a zivatar, több az időjárási furcsaság és a globális felmelegedés egyre erőteljesebben és nyilvánvalóbban kúszik be a mindennapjainkba végre teljes valójában is. Miközben pedig a híreket olvasva azt érezzük, hogy a csapból és ez folyik, néhány napja már arról hallgattam egy beszélgetést, hogy nem kontraproduktív-e, hogy ennyi szó esik a témáról. Azt gondolom igenis jó, hogy végre egyre többen kezdjük átérezni annak felelősségét, hogy mi is jelentősen hozzájárulunk ehhez. A kérdésnek számos aspektusa vizsgálható és vizsgálandó is, melyek közül itt a húsfogyasztásra fókuszálok, mert ez sokunk számára egy nagyon alapvető és meghatározó része életünknek, és mégis melynek megváltoztatása egyfelől kisebb energiabefektetés, másfelől alacsonyabb hatással bír az életünkre mint elsőre gondolnánk.

Az IPCC (Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó testülete) tanulmánya szerint földünk szűkös erőforrásait egyre nagyobb mértékben zsákmányoljuk ki: az összes termőterület 70%-át már most használjuk, 12%-a használhatatlan, így a rendelkezésre álló összes terület 18%-a maradt már csak használatlanul. Ez elég nagy kihívás elé állítja az emberiséget, a globális népességnövekedés miatt ha nincs változás egyszer csak elfogy majd a rendelkezésre álló terület. Emellett még azzal is szembe kell nézni, hogy a mezőgazdasági földhasználat felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának közel 25%-ért. Ami abszurdnak  hathat, hogy ezen felhasznált területek 80%-át hústermelésre, vagy ahhoz kapcsolódóan (takarmánytermesztés) használjuk. 

Na de miért akkora probléma, hogy a hústermelés ennyi erőforrrásunkat elviszi? Gondolhatunk arra, mint a német hentes, aki a családi boltot 3. generációként viszi, hogy Németországban 30 éve stagnál a húsfogyasztás ezért nem érti, hogy miért pont most lett ez probléma, valószínűleg csak a politika tehet róla mint mindig. Magyarországon is stagnálás figyelhető meg a 90-es évek  kezdete óta, érdekesség, hogy a 2016-os adat szerinti 64 kg-os éves egy főre jutó fogyasztás meghaladja a német 2018-as egy főre jutó fogyasztást (60 kg). Viszont a globális húsfogyasztás a 60-as évek óta megnégyszereződött, mely folyamat a világ gazdagodásával és a hús szélesebb rétegek számára való elérhetőségével tovább fog nőni. Innen nem nehéz ahhoz a konklúzióhoz eljutni, hogy a globális népesség növekedésével és a környezet további károsodásával egyszerűen fenntarthatatlan az erőforrások ilyen mértékű hústermelésre történő felhasználása.

Németországban a fenti tanulmány megjelenése után a Zöldek (Grüne) és a Szocialisták (SPD) egyből ráugrottak a témára, és felvetették a hús ÁFA-jának  növelését, feltéve a kérdést, hogy miért támogatja az állam alacsonyabb 7%-os adókulccsal az egyébként környezetre káros túlfogyasztást, miközben egyéb növényi alapú élelmiszerek, mint pl. a zabtej a 19%-os adózási kategóriába tartozik. Emellett az ÁFA növeléséből várható extra bevételeket az állattartás fenntarthatóságának és az állatok jólétének növelésére költenék. 

A felvetést kevesen fogadták kitörő örömmel, inkább egy (ügyes?) húzásnak bizonyult a fenti pártok részéről, hogy a téma iránt elkötelezettnek mutassák magukat, ugyanakkor legalább elindította a párbeszédet a témában. Az uralkodó vélemények a húspárti oldalról arra irányultak, hogy vajon mekkora a tényleges jelentősége az összes környezetkárosító tevékenység közül a hústermelésnek (relativizálva az jön ki, hogy a barnaszénerűmő természetesen károsabb...), illetve mekkora eltántorító erőt jelent a vásárlók számára, hogy a 250g-os darálthús 1 euró helyett 1 euró 11 centbe kerül. Mindemellett pedig a húsfogyasztás az emberi kultúra szerves része és nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy az ember, többek között az emberi agy, anatómiailag a mai szintjére tudott fejlődni. Ugyanakkor arra nem adtak választ, hogy miként lehet globálisan fenntartható és kevésbé szennyező a mezőgazdasági -és hústermelés.

A fenntartható állattartást támogatók közül pedig olyan vélemények jelentek meg, hogy vajon mitől lesz jobb az összezárt és rossz körülmények között tartott állatoknak, ha X mértékkel nagyobb istállóban tartják majd összerzártan és rossz körülmények között őket. Illetve, hogy nehogy már azt gondoljuk, hogy az egyetlen támogatás amit az iparág kap az a csökkentett ÁFA, hiszen hatalmas agrártámogatásokban részesülnek a termelők, hogy ilyen árakon biztosíthassák a húst. Azt a húst, amelynek ráadásul kb. 50%-a exportra megy Németországból, tehát az adófizetők támogatását használják arra, hogy a termelő olcsóbban és több húst tudjon külföldön eladni, ezáltal magának profitot termelve és a környezetet károsítva. Tehát, hogy a jelenlegi rendszer alapjaiban és súlyosan elhibázott és ne várjuk, hogy egy ÁFA emelés bármit megold, ehhez már túl késő van, és sokkal radikálisabb megoldásokra van szükség: egyenesen a nagyüzemi állattartás megszüntetésére.

Ami biztos, jobb, ha tisztában vagyunk vele, hogy a túlzott húsfogyasztásunk egyrészt hosszú távon globálisan nem fenntartható, mert egyszerűen nem lesz rá hely megtermelni, másrészt pedig negatívan érinti a környezetünket (nem mellékesen az egészségünket is, a német táplálkozási társaság ajánlása 15-30 kg éves húsfogyasztás - 300-500 gramm hetente). És nem árt azon sem elgondolkodni, hogy azok a közösségi és gasztronómiai élmények, amiket szocializációnk miatt is a húshoz társítunk nem lennének-e hasonlóan jó élmények, ha a bolognai spaghetti helyett zöldséges lasagne-t készítettünk volna szerda estére, és csak a vasárnapra maradna meg a rántott csirke. Illetve, hogy mennyire lenne fontos gyerekeink számára a húsfogyasztás ha egy kevésbé húsfókuszú étrenden nőnek fel.